Munkamódszereink

Vállalati folyamat- és szervezet átalakítás
A vállalat élete során jól elhatárolható fejlődési fázisokon megy keresztül. Ezen átmenetek megkönnyítése érdekében szükségszerűvé válik a szervezet mélyebb megismerése. Megvizsgáljuk a jelenlegi működés jellemző folyamatait, illetve az ezek során fellépő rendszeresen ismétlődő hibákat. Ezt követően kreatív folyamat keretében új, korszerűbb és eredményesebb folyamatokat tervezünk az érintettek részvételével. Az új folyamatok tisztázzák a személyes feladatokat, felelősségi és hatásköröket, döntési pontokat és eredményeket. Az új folyamatok kialakítása során rendszerint átformáljuk a szervezeti struktúrát és a munkaköri leírásokat is.

Organikus szervezetfejlesztés, változáskezelés
Az általunk alkalmazott organikus változási folyamat előnye, hogy alapvetően a meglévő belső erőforrásokra épít, és mégsem nélkülözi a külső szakértői támogatást. A módszer a munkatársak kreativitását értékelve, aktív részvételükkel működik, nem ad "konzerv" megoldásokat, nem talál ki semmit a cég helyett, így a munkatársak jobban azonosulnak a változás szükségességével, és tartalmával. A résztvevő munkatársak maguk formálják és valósítják meg a szükséges változásokat. A tanácsadó kíséri a változási folyamatokat, felkelti, és életben tartja a lelkesedést, így a tervek meg is valósulnak és nem a "fióknak" dolgozunk.

Tematikus vezetői képzések
Vezetői képzéseink célja a vezetői működés tudatosítása, vezetői és kommunikációs képességek fejlesztése, a vezetői feladatok megismerése, illetve a régebbi és újonnan kinevezett vezetők közötti együttműködés és tapasztalatcsere fejlesztése. Minden általunk előkészített és vezetett tréningnap tartalmaz vezetői ismereteket, valamint önismereti és együttműködést fejlesztő elemeket. Az egyes vezetői témákat a tartalom ismertetése mellett (előadás, körbeszélgetés formájában) aktív önfejlesztő munkával (egyéni feladatok, tesztek, kérdőívek), együttműködést fejlesztő gyakorlatokkal (kiscsoportos feladatok, helyzet- és szerepgyakorlatok), valamint a résztvevők közti tapasztalat cserével egészítjük ki az új ismeretek személyessé tétele érdekében.

Szervezet- és csapatépítés
Miután minden gazdasági vállalkozásnál céljainkat közösen kell elérjük, a hasonló értékrenddel, alapelvekkel és célokkal rendelkező munkatársi csapat kialakítása talán a legfontosabb teendők egyike egy cég életében. Az általunk használt önismereti és közösségfejlesztő munka lehetővé teszi, hogy a munkatársak közössége az esetlegesen keletkező konfliktusokat önmaga, külső segítség nélkül legyen képes kezelni és legyen képes önmagát tartósan gyógyítani.

Kommunikáció fejlesztés
Életünk ébren töltött idejének minimum 50%-át valamilyen kommunikációval töltjük. A kommunikáció társas érintkezés, célja elsősorban nem információcsere, hanem a másik segítése, éltetése! A program segítséget nyújt az erőszakmentes társas érintkezés megismerésére és gyakorlására, a kommunikációs stílusok felismerésére, és építő jellegű kezelésére. Megtapasztaljuk a segítő beszélgetésben alkalmazott 3 szintű megfigyelés és kérdezés hatékonyságát. A tudatos vezető számára eszközöket biztosítunk, hogy értekezletei a közös gondolkodás bizalomerősítés és elköteleződés alkalmaivá válhassanak.

Konfliktuskezelés (mediáció)
A konfliktuskezelés során megvizsgáljuk és helyzetgyakorlatokkal megéljük a munkahelyi-, magánéletbeli konfliktusaink lényegét, szerepét az életünkben és főleg azt, hogy a pontosan átgondolt és feldolgozott konfliktusok hogyan válhatnak élethelyzeteink segítő erőivé. Az ehhez vezető kérdéseink: Miért jönnek létre konfliktusok az életünkben? Mi a konfliktus szerepe? Kikerülni vagy megélni? Lehet-e hasznos egy konfliktushelyzet? Megérthetem-e, hogy ebben számomra mi a segítség? Milyen gondolatok, milyen érzések vannak/voltak bennem? Mit cselekszem, vagy mit akarok tenni? Mi az, ami elementáris erővel akar belőlem feltörni, megnyilvánulni? Tényleg ezt akarom? Mennyire távolodtam el a konfliktus-partneremtől? A konfliktusok elemzését a feloldás lehetőségeinek feltárása követi. Ebben fontos szerephez jut a konfliktuspartner mozgatórugóinak megismerése és megértése. Ha már elmélyült, elmérgesedett egy konfliktus, külső segítségre van szükség. Erre jó eszköz a közvetítés (mediáció).

Személyes fejlesztő beszélgetés (coaching)
A vezetők személyes ill. professzionális fejlődésének segítése érdekében célszerűnek tartjuk a kulcspozícióban lévő vezetők személyes kísérését, "coach"-olását. E keret lehetőséget ad a munkavégzés során felmerülő kérdések alapos tisztázására, illetve személyre szabott fejlesztési program kialakítására és követésére. A fejlesztő-segítő beszélgetések elősegítik a személyes változási-fejlődési folyamatok ébrentartását és megerősítését. A beszélgetések általában kéthetente ismétlődnek, időtartamuk 1,5-2 óra.

Protokoll, viselkedéskultúra és üzleti megjelenés fejlesztés
A protokollnak és az öltözködési előírásoknak nem szabad célként lebegniük a szemünk előtt. Ezek csak eszközök ahhoz, hogy Emberként, emberi módon nyilvánuljunk meg a mindennapi életben, társas kapcsolatainkban. Olyan vonalzó, mely mentén magabiztosan mehetünk utunkon, és ha ezek már készségként szerepelnek életünkben, még több energiát fordíthatunk arra, hogy egészséges emberi kapcsolatokat alakítsunk ki magunk körül. Egyre inkább terjed és előtérbe kerül a valódi erkölcsi alapokon nyugvó, és helyes motivációk által vezérelt üzleti magatartás. Több vállalatnál is rájöttek, hogy hosszútávon nem kifizetődő partnereiket a földbe döngölni, erkölcstelen, tisztességtelen hozzáállással kijátszani és így haszonhoz jutni. A vállalati szférában is egyre inkább megtalálható az a törekvés, melyet a tudatos, erkölcsös emberi magatartás jellemez. A protokoll szabályokat három szinten vizsgáljuk. Fizikai értelemben: ez maga a helyzet, amit kezelnünk kell; érzelmi szinten: nem vehetjük figyelmen kívül azt a tény, hogy az egyes helyzetekben minden ember érzelmileg is jelen van, folyamatos impulzusokat kap, melyek befolyásolják érzelmeit, ezzel gondolatait és döntéseit; gondolati/tudati szinten: a felelősségteljes, erkölcsi alapokon nyugvó, tudatos emberi gondolkodás.